Komáromi Napok a lejtőn
2012-05-03
 
Véget értek a 21. Komáromi Napok, az eddigiek közül a legmelegebbek, de talán ez mentette meg a rendezvényt. A 2000-es években rengeteget dolgoztunk azon, hogy nemzetközi szinten is jegyzett fesztivállá váljanak a Komáromi Napok, ezért nagyon sajnálom, hogy immár két éve folyamatosan csökken a színvonal. Ez nem azt jelenti, hogy a város és régió fellépőit kritika érhetné, sőt. Ők mindent megtesznek, talán kicsivel többet is, mint ami ...
 
 
Tényfeltárás helyett lázítás folyik a Munka Utcai Alapiskola ügyében
2012-04-24
 
A múlt héten a legnagyobb port a Munka Utcai Alapiskola felújításának állítólagos meghiúsulása verte fel Komáromban.  A történtek és az okok főleg azután kerültek a figyelem középpontjába, hogy Vörös Péter erre az ügyre hivatkozva (is) mondott le a Hídban betöltött tisztségeiről. Annak ellenére, hogy Simon Zsolt nemsokára feltárta az ügy hátterét, a Komáromra összpontosító ...
 
Elnökünk szava
2012-04-15
 
Ivan Gašparovič szlovák elnök a nemrég ismét tanúbizonyságot tett „átlag feletti” képességeiről, hiszen saját anyanyelvén is csak többszöri nekifutásra tudta kimondani az Egyesült Nemzetek Szervezetének nevét. Nem csoda, hogy megint joggal kapott hideget-meleget mindenkitől, aki e témában megnyilvánult valamely médiában. Pár nappal korábban más képviselőkkel együtt jómagam is hecckampány ...
 
Húsvét – az újjászületés és a remény ünnepe
2012-04-05
 
A Húsvét nálam is kiemelt helyet foglal el ünnep a többi között. Vallom, hogy Jézus halála és feltámadása sok tanulságot rejt, és megfelelő útmutatót jelent a mai kor emberének. A feltámadás mindenki számára a remény és a hit erejének egyik ékes bizonyítéka. S tán éppen a remény az, mely az összes emberi érzés közül a legtöbben segíthet rajtunk a mindennapok forgatagában - amikor sokszor azt ...
 
Nemzeti (?) ünnepeink
2012-03-19
 
Az idei március 15-i komáromi emlékünnepség eseményei akarva-akaratlanul szólni kényszerítenek, hiszen az ott történtek ismét egy rendkívül rossz jelzést küldtek a felvidéki magyarság felé. Szerencsétlen dolognak tartom, ha egy parlamenten kívül rekedt párt (igen, az MKP) arra használja fel a nemzeti ünnepet, hogy saját sikertelenségét mások nyakába próbálja varrni, és a szónoki emelvényről ...
 
Történt, ami történt
2012-03-15
 
Néhány nappal a parlamenti választások után a médiákat ellepték a témához kapcsolódó értékelések, elemzések. A több komoly anyag között néhány szánalmas próbálkozással is találkozni, amikor például egy-egy pártelnök próbálja megmagyarázni a megmagyarázhatatlant, vagy éppen győzelemnek beállítani a keserves valóságot. Teszi ezt az MKP elnöke is, illetve vele együtt az ...
 
Helyünk a világban
2012-03-09
 
A szombati parlamenti választásokon kiderül, hogy tovább építhetjük-e otthonunkat az európai házban, vagy pedig újra a balkáni hangulatok a populista praktikák kapnak teret Szlovákiában.     A szlovákiai magyar közösség tagjai még specifikusabb helyzetben vannak a jelenlegi választásokon (is), hiszen nemcsak a demokratikus és kevésbé demokratikus erők közül kell választaniuk, hanem biztosítani kell a magyarság megfelelő parlamenti ...
 
Gyűlölettel a toleranciáért?
2012-03-07
 
A választási kampány végéhez közeledve már szinte megszokottá vált, hogy egyes helyeken ismeretlenek festékszórókkal csúfítják el a Híd választási óriásplakátjait. A jelenséget eddig csupán emberi hibaként és gyarlóságként értelmeztem, ám az MKP által szervezett, ehhez kapcsolódó ellenkampány miatt érdemes kicsit másképp is megvilágítani ezt a történetet.  ...
 
Lefutott verseny?
2012-03-04
 
A választások közeledtével egyre-másra tűnnek fel a médiákban a különféle közvélemény-kutatások eredményei, melyek a pártok népszerűségét, a választópolgárok szavazatainak megoszlását térképezik fel. Természetesen mindannyian tudjuk, hogy a közölt számadatokat, százalékokat nem szabad készpénznek venni, hiszen ezek a felmérések nem az összes választó ...
 
Hisztériakeltéssel és hazudozással lehetetlen munkahelyeket teremteni!
2012-02-28
 
A parlamenti választások közeledtével egyre inkább előtérbe kerül a munkanélküliség és a vele összefüggő munkahelyteremtés problémája. Most annál is érzékenyebben figyeljük ezt a témát, mert a közelmúlt néhány történése a komáromi járást is érintette: először a dél-komáromi Nokia jelentett be jelentős leépítést, majd az észak-komáromi hajógyár jelezte, hogy ...
 
1    |    2    |    3    |    4    |    5    |    6    |    7    |    8    |    9    |    10    |    11    |    12    |    13    |    14    |    15    |    16    |    17      »      [23]

&nabp;
 
 
&nabp;