A nagy kormányválság közepette kissé elterelődött a figyelem az orvosok felmondásáról, mégis érdemes visszatérni a témához, mert komoly tanulságai vannak ezeknek az eseményeknek is.

Orvospárti vagyok, de látni kell, hogy a most zajló tiltakozási hullám mögött nem a betegek és még csak nem is a „kiskórházak” orvosainak érdekei állnak. Mindjárt ki is fejtem, miért.

A tiltakozó orvosok ugyanis négy követelést fogalmaztak meg, mégpedig a munkakörülmények javítását, a jobb erkölcsi és anyagi elismerést (ami egyébként minden egészségügyben dolgozónak kijárna!!!), szeretnék elérni, hogy több pénz legyen a rendszerben, illetve a „nagykórházak” részvénytársasággá való átalakítását ellenzik. Jellemző azonban, hogy a miniszter úrral folytatott megbeszélésen addig nem kívántak az első háromról tárgyalni, amíg a negyedik kérdésben dűlőre nem jutnak. Itt bújt ki a szög a zsákból, ez az igazán fontos követelés, a többi csak körítés.

Álljunk is meg ennél! Tudni kell, hogy összesen 31 intézményt érintene a részvénytársasággá való átalakítás, mégpedig azokat, amelyek az államhoz tartoznak, tehát a „nagykórházak“-at. A többi „kiskórház“, mint például a komáromi, a dunaszerdahelyi, az ipolysági vagy a nagykürtösi helyi vagy megyei fenntartású, ezért ezek sorsáról az állam nem is dönthet, és csak közvetve segíthet...

Kevesebben tudják azonban, hogy a „nagykórházak” ugyanazért a beavatkozásért több pénzt kapnak, mint a „kiskórházak”. Ennek ellenére éppen a „nagykórházak” gazdálkodnak a legrosszabbul! A szakszervezeti vezetők többsége „nagykórház”-ban dolgozik, így érthető, hogy tiltakoznak az rt-vé alakítás ellen, amellyel véget érne az a jó „szocialista” szokás, hogy az adófizetők pénzéből 3-5 évente meg kell menteni a „nagykórházak”-at. Az itteni orvosoknak éppen a saját kórházaik menedzsmentjénél kellene reklamálniuk elsősorban!

A „kiskórházak” orvosai pedig - nem nagyon tudom finomítani - át lettek verve. Hiszen hangsúlyozni szeretném: az első három követelés abszolút jogos, és a miniszter úr is hajlandó róluk tárgyalni! Viszont amikor a „nagykórházak” gazdaságosabbá tétele a tét, és ezt a „kiskórházak” orvosai is megakadalyozzák, akkor éppen maguk ellen dolgoznak.

A részvénytársasággá alakítás nem azt jelenti, hogy privatizálni kell, korábban én magam javasoltam a korábbi egészségügyi miniszter, Zajac ellenében a parlamentben, hogy az állami kórházak ne kerülhessenek többségi magántulajdonba.

Az egészségügyi reformnak éppen az elején tartottunk, amikor elkezdődött az orvosok tiltakozása. A tervek között szerepelt a DRG bevezetése, amelynek lényege, hogy kifizetések a diagnózishoz kötődnek és ez természetesen a „kiskórházak”-nak kedvezne.

A már elfogadott törvények szerint a gyógyszerek árával kapcsolatban abba az irányba haladtunk, hogy minél több pénz maradjon fizetésekre és a betegek ellátására.

Az egészségügyi nővérkék az orvos szakszervezethez hasonlóan nemrég tiltakoztak, de a tárgyalások során sokkal korrektebbek voltak, mint az érintett szakszervezet, hiszen értették, hogy csak fokozatos lehet a javulás, és nem egy kiélezett dologhoz ragaszkodtak csak, de a megegyezést keresték. Több követelésük már meg is valósult, és a többiben is történtek lépések.

Zárásképpen még egyszer leírom, hogy a fenti véleményemet fenntartva orvospárti, egészségügypárti vagyok. De nem szabad hagynia senkinek, hogy pár szépen hangzó, de alaptalan érvvel manipulálják és végeredményben a saját és a betegek érdekei ellen küzdjön.

Tárgyalni kell és megegyezni, mert ez szolgálja mindenki érdekét - elsősorban a betegekét.