Tegnap egy régi terv megvalósulásánál voltam jelen a Selye János Egyetemen.
Valamivel több, mint egy évvel ezelőtt Cúth Csaba keresett meg azzal az ötlettel, hogy külföldi minták alapján nálunk, Komáromban is el kellene indítani egy karrier-tanácsadó központot. Úgy gondolom, hogy ez a projekt városunk, régiónk egyik legfontosabb problémájában, a fiatalok elhelyezkedésében tud segíteni, ezért már az elejétől kezdve támogattam az elképzelést.
Bekerült a 2010-es önkormányzati választásokra kiadott programunkba is, mert úgy gondoltam, hogy ha városunkban működik egy egyetem és az segítséget nyújt a város és a régió pályakezdőinek, akkor a városnak is támogatnia kell az efféle kezdeményezéseket.
A polgármesteri választások eredménye ismeretes, a képviselő-testületben bár a Hídnak van a legnagyobb frakciója, gyakorlatilag ellenzékbe került. Ezzel úgy tűnik az egyetem és a városvezetés jó kapcsolata is megszakadt - pedig az új hivatalvezető hozzám hasonlóan szintén tagja az egyetem igazgatótanácsának -, mert amikor a Selye János Egyetem benyújtotta támogatási kérelmét a városhoz és a képviselő-testület támogatta is a kezdeményezést, a jelenlegi polgármester mégis megvétózta a döntést... Szerencsére ennek ellenére sikerült mégis elindítani a projektet és örülök, hogy ebben némi szerepem talán nekem is volt.
A megnyitón részt vett Chmel miniszterelnök-helyettes, a magyarországi oktatási államtitkárasszony osztályvezetője, az ELTE rektor-helyettes és házigazdaként a Selye János Egyetem rektora.
Az ELTE rektorhelyettese elmondta, hogy bár magyarországi viszonylatban a legjobb egyetemnek számítanak, mégis szükségét érezték annak, hogy kialakítsanak egy Karrierközpontot. Ha egy majd 400 éves egyetem így gondolja, akkor egy 7 éve működő egyetemnek még nagyobb szüksége van rá, hogy végzősei minél könnyebben el tudjanak helyezkedni. Külön örülök, hogy Tóth János rektor úr is felismerte ennek jelentőségét és Szlovákiában harmadikként a Selyén is megnyílt egy ilyen központ.
A központ referense, a már említett Cúth Csaba mondta a megnyitón: szolgáltatásaikat a szlovákiai viszonyokhoz igazítják, de magyarul nyújtják. Ehhez annyit tennék hozzá, hogy a szlovákiai magyar fiataloknak óriási előnye, hogy alaphelyzetből két nyelv ismeretével indulnak és ha ehhez még egy világnyelvet is megtanulnak, akkor keresettek lehetnek régiónkban a munkaerőpiacon. Ezt az előnyt segíthet kidomborítani ez a központ.
Sok sikert kívánok nekik, mert tevékenységük, jelentőségük túlnőhet az egyetemen és az egyetem hallgatóin túl minden szlovákiai magyar fiatalnak hasznára válhatnak.
slovensky
magyar